5 ok, hogy miért szőrtelenítünk intim területen?

Hogyan készülj, ha intim gyantára jössz?
január 21, 2016
Az intim gyantával kapcsolatos 5 leggyakoribb félelem
január 22, 2016
Mutasd az összeset

5 ok, hogy miért szőrtelenítünk intim területen?

Az intim gyanta, amikor beszélünk róla, még a mai napig sokak számára rémisztőleg hat, legfőképp fájdalmassága miatt, ami szerintünk kicsit el van túlozva, de erről majd később beszélek. Vannak, akik félnek tőle, vannak, akik elítélik, vannak, akik kíváncsiak és vannak akik imádják.

Rengeteg féle szőrtelenítési mód közül lehet választani, mind a hölgyek, mind a férfiak esetében, de van, aki a természetes mellett dönt. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit szeretne, sokszor a párunk az, aki az intim területeken határozott igényeit fejezi ki, hogy mit is szeretne.

Főleg a hölgy vendégeink szoktak úgy jönni, hogy a párjuk leadta a rendelést, hogy milyen fazont vagy esetleg teljesen csupaszt szeretne, amivel feldobják kicsit a hétköznapokat és új szint visznek az ágyba.

Kicsit muszáj direkt beszélnem ezekről a dolgokról, mert intim gyantáról beszélünk ugye. Ez egy elég kényes téma sokak számára, bár szinte mindenki él szexuális életet, aminek sokszor gyönyörű eredményei születnek szó szerint.
A mai felszabadult és kicsit gátlástalan kor ellenére, még mindig nagyon szégyellősek esetleg prűdek tudunk lenni és nem beszélünk, vagy beszélünk meg nagyon fontos témákat, problémákat még a párkapcsolatban sem, ami pedig akár életmentő is lehetne.

Szóval, ezt egy kicsit megtörve, ugyanakkor etikus határokat tartva úgy döntöttem, hogy kendőzetlenül fogok beszélni intim területekről és a szexualitásról is, mert én úgy gondolom sokunknak szüksége lehet rá. Közben érdekes témák állnak össze a fejemben, szerintem nagyon izgalmas lesz.

A L’intimage szalon egyik fő profilja az intim gyantázás, amiért vendégeink nagy része betér hozzánk. Erre nagyon büszkék is vagyunk és egyben nagyon jók benne. Nagyon jó érzés a sok visszatérő ember és az elégedett mosoly, köszönőlevél és dicséret, amiben részünk van, mert tényleg nagyon odatesszük magunkat.

Szóval nézzük miért is választják vendégeink az intim gyantát?

Először is azért, mert így is úgy is szőrtelenítenek és valami tartósabb megoldást keresnek a borotva vagy a szőrtelenítő krém helyett.

Emlékszem én is a borotválós korszakomra, mert egykor én is rettegtem a gyantától. Amire még most is emlékszem, hogy már másnap éreztem a borostát, ráadásul viszketett is és nagyon kényelmeteln, szúró érzés volt. A bőröm nagyon érzékeny, előfordult, hogy megvágtam magam, mert ügyetlen voltam, vagy egyszerűen túl éles volt a borotva. Az érzékeny bőröm miatt kipirosodott, égett, viszketett. Most legyünk őszinték, amikor az ember szeretkezik, az rárak még egy lapáttal és a bőr még nagyobb igénybevételnek tesszük ki. Szerintem sokan tudjátok miről beszélek.

Egy szó mint száz, a borotva nekem hosszú évekig kényszermegoldás volt, mert nem tudtam jobbat.. Akkor hallottam a gyantáról, de féltem tőle, mert elképzeltem, hogy az mennyire fájhat főleg erős szőrzetnél… Ezt a sztorit majd folytatom, de most visszatérek a témához.

Szóval, akik a gyantázást választják, azért teszik, mert mindenképp szőrtelenítenek? De hogy miért, nézzük csak?
Először is egy gyantázott Vénusz domb a tisztaság érzetét adja, higiénikus, könnyű, tiszta, hogy közhelyes legyek, azokon a nehéz napokon is. Megfigyelhetjük, hogy a férfiak arca egyre szőrösebb, nagy divat a szakáll, az intim területeken viszont főleg a fiatal korosztály rendszeresen szőrtelenít.

A gyantázott Vénusz domb sima, nagyon sima. Aki próbálta, tudja miről beszélek. Olyan bababőr feeling. Nagyon érzékeny egyben az érintésre is, amit a szőrszálak már nem fognak fel. De ez a férfiaknál még érdekesebb, erről egy másik videóban bővebben beszélek majd.

Szóval mondhatni szex közben érzékenyebb a bőrfelület, vagyis intenzívebben érezzük az érintést, el lehet képzelni.
Van, aki a kopasz barackot szereti, mi Hollywoodnak hívjuk, vagyis, minden le van teljesen gyantázva. Van, aki fazonokat választ és azt váltogatja: kis háromszög, leszállópálya a legnépszerűbb. Annak is megvan a maga szexepilje az ágyban, ez már ízlés kérdése.

Van, aki a divatot követi és azért csinálja, mert mindenki más ezt csinálja, nincs ezzel sem semmi baj, de ők sem csinálnák, ha nem szeretnék.

Vannak a szőrfóbiásak, nem tudom, hogy erre létezik-e szakszó, de van, aki gyűlöli a szőrét és minden szőrszálától meg akar szabadulni. Legfőképp intim területen tehetetlen az ember, ahol egész vastagok a szőrszálak, de a gyantázás egy egész jó közepesen tartós megoldás erre.

Érdekes, mert van, aki pár szál szőrre hiszi azt, hogy ő borzastó szőrös, mellé kéne állítani egy olyan embert, aki viszont tényleg szőrös, hogy lássa a különbséget. Ez ugyanaz a szitu, mint amikor egy 45 kilós lány mondja, hogy kövér, kicsit vicces.

Képzeljétek, vannak olyan szerencsések, akiknek intim területen csak pár szál szőre van, de az nagyon nagyon ritka. Nekünk is egy kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen vendégünk van.

Szóval összefoglalnám, hogy miért is szeretik főleg az intim gyantát, illetve az intim szőrtelenítést a vendégeink:

  • Mert higiénikus és tiszta érzés

  • Mert kiváló és sokkal hatékonyabb alternatíva borotva helyett

  • Mert érzékenyebb és izgatóbb szex közben

  • Mert ez a divat

  • Mert gyűlöli a szőrt

Ne feledd, mindannyian csodálatosak vagyunk és egyediek! Sziasztok!